Barackos sajttorta
20dkg darált kekszet összekeverünk 1 evőkanál porcukorral, 1 evőkanál kakaóporral, és 10 dkg olvasztott vajjal, kevés tej segítségével egyneművé, könnyen gyúrhatóvá tesszük. Majd a tésztát folpakkal kibélelt tepsibe illesztjük, ezután hűtöbe tesszük és hagyjuk megdermedni. A krémhez közben az 50 dkg mascarponét összekeverjük15 dkg porcukorral 1 reszelt citrom héjjával 1 kiskanál vaniliaeszenciával simárakeverjük. Az öszeibarack befőtett leszűrjük, lecsepegtetjük. A barck felét apróra vágjuk a sajtkrémbe keverjük a másik felét vékony szeletekre vágjuk félretesszük. Végül a barackos sajtkrémbe gyorsan belekeverjük a fél deci forró vízben feloldott 1 zacskó zselatint a tortaformába öntjük és elsimítjuk. Aztán hűtőben megdermesztjük újra. Tállaláskor kivesszük a tortaformából és díszitjük barack szeletekkel. :D

Nutellás zebratorta
Ez egy mezei piskótatekercs, csíkosan megsütve. A leírásban nutellás töltelékkel szerepel, de tökéletes lekvárral is, vaníliás krémmel, vagy bármivel, amivel csak szeretjük. 5 tojás sárgáját kikeverjük habosra 12 dkg cukorral, hozzáadunk 12 dkg lisztet, ½ csomag sütőport. Az 5 fehérjéből kemény habot verünk, majd lassan forgassuk hozzá úgy, hogy a habot össze ne törtjük. Ezt a masszát kétfelé osztjuk, az egyik felébe 1 evőkanál kakaóport rakunk. Két habzsákba (zacskóba) töltjük a masszákat és sütőpapírral kibélelt tepsibe ferdén csíkokat nyomunk felváltva. 180 °C-on, kb 10 percig sütjük. Még melegen sütőpapírral együtt feltekerjük tekercsbe. Amikor kihűlt, levesszük a sütőpapírt. Ekkor megkenhetjük nutellával, vagy lekvárral. A krémhez használhatjuk az alábbi leírást is. 1 tasak vanília ízű pudingból a leírás szerint pudingot főzünk. Amikor kihűlt beleteszünk 10 dkg puha margarint, ízlés szerint nutellát (kb. 4 kanál), jól összekeverjük, megkenjük vele a piskótát, majd feltekerjük.
ELKÉSZÍTÉSE HÁZILAG, SAJÁT KÉZZEL KÉSZÜLT! :)))
Piramis süti
Tészta: 30 dkg darált kekszet, 20 dkg porcukrot, 4 evőkanál baracklekvárt, 4 évőkanál rumot, 4 evőkanál kakaóport és 2 dl tejet összedolgozunk!
Töltelék: 15 dkg porcukrot, 10 dkg vajat, 10 dkg kókuszreszeléket összedolgozunk, ha száraznak találjuk adunk hozzá egy kicsi tejet. A töltelékhez a kókuszreszeléket annyi kis tejjel főzzük össze, hogy ne legyen annyira száraz, kihűtöm, közben a vajat porcukorral kikeverem és hozzáadom a kihült kókuszt.
Piramis készítésénél a masszát a képen látható fomába nyomom, majd a kép bal oldalán látható kúp alakú formával egy üreget készítek, ebbe töltöm a tölteléket és lezárom egy keksszel.
Végül a süteményem így fog kinézni:
Kókuszal és porcukorral is díszíthetjük! :))